Kecskeméti hírek

Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE

2 év 10 hónap ago

Két héttel ezelőtt éppen a Messzi István Sportcsarnokban szerezte meg első győzelmét a bajnokságban kecskeméti női kézilabdacsapat. Azóta Kozármislenyben ugyan kikapott, de a két gárda játékereje között osztálynyi különbség van. A KNKSE még nem engedte el a bennmaradásról szőtt álmait, hiszen hosszú a bajnokság, ám céljai eléréséhez folytatnia kell a pontgyűjtést.

Iparterület fejlesztése Szankon

2 év 10 hónap ago

2022 decemberében fejeződik be a Szank Községi Önkormányzat TOP-1.1.1-16-BK1-2020-00025 projekt azonosítószámú, „Iparterület fejlesztése Szankon" című pályázat. Az 50 millió forint összegű európai uniós támogatásnak köszönhetően a szanki iparterület infrastruktúrájának fejlesztése valósult meg. (Fotó: bacskiskun.hu)

Halálos lakástűz Matkón

2 év 10 hónap ago

Kigyulladt egy hetven négyzetméteres családi ház egyik szobája csütörtök délután a Kecskeméthez tartozó Matkón, a Fő utcában. A város hivatásos tűzoltóinak a kiérkezésekor a lakóház egyik húsz négyzetméteres szobájában volt tűz, az ágy és annak környezete égett.

Elfogadták Kecskemét jövő évi költségvetését

2 év 10 hónap ago

A közgyűlés szavazott a jövő évi költségvetésről, melyet előzetesen minden bizottság tárgyalt. A költségvetés összeállításánál figyelembe vették a következő év jelentette nagy kihívást, így a cél a korábbi években kialakított létfontosságú szolgáltatások zavartalan, megfelelő színvonalú működtetése volt - tudósított a baon.hu

Győzelemmel búcsúztatná az évet hazai pályán a KTE-Piroska Szörp

2 év 10 hónap ago

A naptári esztendő utolsó hazai megmérettetésére készülnek a hírös harcosok. Ezúttal a tabella hátsó régiójából érkezik az ellenfél, de nem a kötelező udvariasság mondatja Tóth Norbert vezetőedzővel, hogy nehéz meccsre számít, hiszen az Ajka szoros találkozókon maradt alul, többször az utolsó percekben – és ez a Kecskemét egyik gyenge pontja is. A találkozón mindkét gárda bízvást teljes erőbedobással harcol a pontokért.

Az ittas sértettet kifosztotta, saját testvérét pedig meglopta

2 év 10 hónap ago

A Kecskeméti Járási Ügyészség kifosztás és két rendbeli lopás bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki Kecskemét belvárosában ismeretlen társával együtt kifosztott egy ittas állapotban hazafelé tartó sértettet. A férfinak két lopásért is felelnie kell, első alkalommal egy telephelyre tört be, másodjára pedig saját testvérétől lopott.

125 éves a Szolnok - Kiskunfélegyháza vasútvonal

2 év 10 hónap ago

Ebből az alkalomból közösen rendez jubileumi programot a MÁV Zrt. Szegedi Pályavasúti Területi Igazgatósága az érintett települések önkormányzatai és a Vasúttörténeti Alapítvány a lakiteleki vasútállomáson 2022. december 9-én, pénteken.

9 hónap 1 hét ago
Feliratkozás a következőre: Kecskeméti hírek hírcsatorna