Kecskeméti hírek

Állásbörze az Országos Rendőr-főkapitányságon

2 év 9 hónap ago

A Rendőrségi Igazgatási Központban 2023. február 9-én 10-14 óra között megrendezésre kerülő állásbörzén az egyéni tájékoztatás adás mellett, az egyes munkaköröket betöltő szakemberekkel, tanulókkal hallhatnak pódiumbeszélgetéseket az érdeklődők, de lehetőség lesz a jelentkezéssel kapcsolatos egészségügyi és pszichológiai konzultációra is.

A 120 éves Marslakó – Neumann 2023 programév

2 év 9 hónap ago

Neumann János születésének 120. évfordulója alkalmából a kecskeméti Neumann János Egyetem és a fenntartó Neumann János Egyetemért Alapítvány elindítja Neumann 2023 programsorozatát. Ennek első mérföldköveként az egyetem a Neumann János Emlékév keretében arany fokozatú támogatói szerződést kötött a Neumann János Számítógéptudományi Társasággal.

Fékezés nélkül ütötte el a kerékpárost

2 év 9 hónap ago

A Kecskeméti Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt vádat emelt azzal a fiatal férfival szemben, aki 2021 nyarán a Kalocsa és Kiskőrös közötti úton gépjárművével fékezés nélkül elütötte az előtte szabályosan kerékpározó sértettet, aki az ütközés miatt a helyszínen életét vesztette.

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét: Folytatni akarjuk a jó hazai sorozatot a Körmend ellen

2 év 9 hónap ago

Legutóbb 2011-ben tudott nyerni Kecskeméten a körmendi csapat, így ha csak a statisztikákat nézzük, a hazai pálya a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét mellett szól. A Debrecen elleni siker lélektanilag fontos siker volt Forray Gáborék számára, ám ahhoz, hogy újabb lépést tegyenek a rájátszás felé, akkor újabb közvetlen riválist kell felülmúlniuk pénteken.

NAV: Nem megy az üzlet – vagy mégis?

2 év 9 hónap ago

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) figyeli az olyan adózók tevékenységét is, akik a bevallásaik alapján folyamatosan veszteségesen működnek. Így jutottak el a revizorok ahhoz a Tüzép-telephez, amely 37 millió forintnyi bevételt titkolt el.

Elítélték a kábítószer hatása alatt menekülő párt

2 év 9 hónap ago

A Kecskeméti Járásbíróság 1 év börtönbüntetésre, 3 év közügyektől eltiltásra, valamint 3 év járművezetéstől eltiltásra ítélt egy 34 éves csongrádi férfit, akivel szemben a Kecskeméti Járási Ügyészség pszichoaktív anyaggal való visszaélés, kábítószer birtoklása, továbbá bódult állapotban elkövetett járművezetés miatt emelt vádat. (Fotó: pixabay)

Visszaeshet az építőipari termelés 2023-ban

2 év 9 hónap ago

Az építőiparban a termelés visszaesését, a megrendelés-állomány csökkenését valószínűsíti az idén az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ), ezeket a várakozásokat azonban a szövetség elnöke, Koji László szerint az idén is elérhető családi otthonteremtési kedvezmény (csok) mérsékelheti. (Fotó: pixabay)

9 hónap 1 hét ago
Feliratkozás a következőre: Kecskeméti hírek hírcsatorna