Lezárt akta: csapdába ejtette a rablót a dohányboltos nő
Saját magát fogta el az az 57 éves kiskunfélegyházi férfi, akinek az ügyét a napokban zárták le a nyomozók.
Saját magát fogta el az az 57 éves kiskunfélegyházi férfi, akinek az ügyét a napokban zárták le a nyomozók.
Kunokról szóló vetélkedőt hirdet általános és középiskolásoknak a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány, a kiskunfélegyházi Kiskun Múzeum és a karcagi Györffy István Nagykun Múzeum - közölték a szervezők az MTI-vel.
Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Tolna megyében tegnap egy összehangolt közlekedésrendészeti akciót tartottak a három megye rendőrei.
Zengő-Marton Katalin építész nyerte el idén a Mende Valér-díjat, melyet a díjat alapító dr. Farkas Gábor DLA, Ybl-díjas építész, és Katkics Tamás, a kuratórium és a Bács-Kiskun Megyei Építész Kamara elnöke adták át 2022. október 27-én, csütörtökön az Agórában rendezett ünnepségen. Melyen részt vett dr. Mák Kornél, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke, Gaál József, Kecskemét alpolgármestere, a megyei iparkamara elnöke és Öveges László, Kecskemét főépítésze is. (Fotók: Vincze József)
Dr. Pintér Sándor Belügyminiszter, kimagasló szakmai tevékenysége elismeréséül, nemzeti ünnepünk, október 23-a alkalmából Miniszteri Elismerő Oklevelet adományozott Dr. Németh Margit főorvos asszonynak, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály munkatársának, melyet 2022. október 26-án vett át a Budapesten tartott ünnepségen.
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata és az Alföld Idegenforgalmáért Alapítvány szervezésében 2022. október 27-én, csütörtökön a Szentháromság Plébánia Piarista templomában Árpád-ház női szentjei címmel emlék-konferenciát rendeztek.
Az október végéig igényt bejelentők még betáplálhatják a megtermelt napenergiát avillamosenergia-hálózatba, az azután igényt bejelentők saját használatra fordíthatják azt, amíg a hálózatfejlesztés tart. Jóval egyszerűbb lesz a lakossági napelemek beszerelésének engedélyeztetése, a családi kiserőmű kérelmek elbírálása 3 nap alatt megtörténhet - jelentette be Steiner Attila energetikáért felelős államtitkár annak kapcsán, hogy megjelent a Magyar Közlönyben a napelemek hálózatba történő betáplálását szabályozó kormányrendelet.
A rendőrség idén is megkülönböztetett figyelmet fordít a megemlékezés nyugalmát veszélyeztető bűncselekmények és közlekedési balesetek megelőzésére. Fogadja meg a mindenszentek és halottak napjához kapcsolódó tanácsainkat!
Szombaton 17:00-kor a Debreceni VSC lesz a Kecskeméti TE ellenfele a Széktói Stadionban. A találkozó kapcsán összeszedtünk minden fontos információt drukkereinknek. Kifejezetten ajánljuk drukkereinknek az elővételes jegyvásárlást, ugyanis nagyon gyorsan fogynak a belépők.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatvagyona alapozta meg egy ruhát és háztartási cikkeket árusító távol-keleti áruház ellenőrzését. Az előzetes jogkövetési vizsgálat tapasztalatai alapján a kiszabott bírságot és adókülönbözetet már az ellenőrzés első napján sikerült biztosítania a NAV-nak.
Non-stop horgászat lesz a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban október 28-30. között.
Október 29-én szombaton 10:00-12:00 között KVE OB I/B. vízilabda mérkőzés lesz a Kecskeméti Fürdő 50-es versenymedencéjében.
A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság munkatársai egy rablás gyanúsítottjával szemben nyomoztak. A debreceni illetőségű férfi ügyében bíróság elé állítást javasolnak.
Két év kihagyás után újra alapítványi bált rendezett a Piarista Iskola szülői közössége. A hagyományos Kalazancius bálon minden eddiginél többen, háromszázan jelentek meg: szülők, pedagógusok, barátok.
2022. október 16. és 23. között a törökországi Antalyában rendezték meg a második lányoknak kiírt informatikai diákolimpiát. 44 országból közel 100 versenyzője volt az EGOI (European Girls' Olympiad in Informatics) versenynek, ahol Nagy Korina Vanda, a Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium 10.A osztályos tanulója bronzérmet szerzett.
A kecskeméti Piarista Iskola fenntartója, a Piarista Rend Magyar Tartománya minden intézményében szigorú energiamegtakarítási intézkedéseket vezet be, hogy a lehető legnagyobb mértékben tudják az egyes intézmények csökkenteni a fogyasztásukat.
A 441-es számú főút felújításával kapcsolatban Kecskemét MJV Önkormányzatát az alábbiakról tájékoztatta a beruházó NIF Zrt. (Fotó: Sebességmérés/Útinform Kecskemét/Szodrainé Juhász Anikó)
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arról tájékoztatta Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatát, hogy 2022. október 27-én (csütörtökön) 9 és 14 óra között teljes útlezárás lesz a 445-ös számú főút „Repülőtéri" körforgalom és a „Tassy" körforgalom közötti szakaszon.
A Ballószögi Őszirózsa nyugdíjas csoport volt a vendégem a Parlamentben - írta közösségi oldalán dr. Szeberényi Gyula Tamás (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő. (Fotó: PappVideo)
Újabb 35 fát ültettek el 2022. október 26-án, szerdán a Melinda Parkban, ahol az Alsószéktó-Kisfái-Matkó Polgárőr Egyesület az Önkéntes környezetvédelmi akciók program keretében az Alsószéktóért Egyesülettel közösen végezte el a kiszáradt fák pótlását. (Fotók: Vincze József)