Két autó karambolozott Kecskeméten
Összeütközött két személyautó Kecskeméten, a Szélmalom utca és a Hétvezér utca sarkán.
Összeütközött két személyautó Kecskeméten, a Szélmalom utca és a Hétvezér utca sarkán.
Továbbra sincs győzelme a Kecskemétnek a női kézilabda NB I/B-ben. Mátrai Péter tanítványai ezúttal Tatabányán maradtak alul a Komárom csapata ellen (33-20), és még mindig az utolsó helyen állnak a bajnokságban.
A 2022. februárjában első alkalommal, nagy sikerrel megrendezett városi civil-gála után „Kecskemét is kiállítja" címmel a Városi Civil Kerekasztal 2023-ban is megrendezi "Kecskemét is kiállítja" címmel a Városi Kulturális Gálaestet rendez. A rendezvénnyel városunk sokszínű kulturális életet és értékeit kívánják bemutatni, tovább építve a Gála hagyományait.
Rendeljen ebédet a Kecskeméti Református Kollégium Konviktusától! A nyugdíjasok pedig kedvezményt kapnak.
A Katona József Könyvtár kiemelt programkínálata 2022. november 21. - november 27. között a következő (képgaléria):
Sok problémája adódott a héten a Kecskemétnek, és az első félidőben úgy tűnt, ez rányomja bélyegét a BFKA-Balatonfüred elleni találkozóra. A második játékrészben azonban megrázta magát a KTE-Piroska Szörp, és magabiztosan megnyerte a mérkőzést.
A három tizenkettedikes osztály idén is együtt tartotta hálaadó szentmiséjét és szalagavató bálját 2022. november 19-én. (Foto: Papp Attila - www.pappmedia.com)
A Hírös Kecskemétiek című pódiumbeszélgetés-sorozat a 2022/23-as évadban harmadik alkalommal 2022. november 28-án hétfőn 18 órakor várja az érdeklődőket a Kelemen László Kamaraszínházba.
A Kecskeméti Piarista Iskola szervezésében zajlott az európai piarista provinciák nemzetköziesítési/Erasmus plusz koordinátorainak első személyes találkozója.
2022. november 21-én, hétfőn 17 órakor az iskola Nemesszeghy Márta termébe várják az érdeklődőket.
2022. november 26-án, szombaton hajtányos napot szerveznek Kecskeméten, ahol hajtányozás mellett egy kiállított Ba-w (Cax) kocsiban a fatüzelésű kályha mellett lehet melegedni és felidézni az egykori utazások élményét!
A Bajai Szent Rókus Kórház megyei intézmény lett – jelentette be Zsigó Róbert országgyűlési képviselő a Facebook oldalán.
A versenyuszoda területén egy 10 pályás 50 méteres, valamint egy 6 pályás 25 méteres úszómedence található, melyek kiváló edzés- és versenyhelyszínek mind az amatőr, mind a profi úszók számára.
Kiállítás nyílt a Cifrapalotában 2022. november 19-én, szombaton 15 órakor a Petőfi Sándor-emlékév (PETŐFI 200) részeként, a Nemzeti Kulturális Alap (PETŐFI 200 Ideiglenes Kollégium) támogatásával. (Fotók: Vincze József)
Komoly játékerővel rendelkező alakulathoz utazik a Kecskeméti NKSE, a korábbi NBI-es és válogatott játékosokkal „teletűzdelt” Komárom fogadja az alföldi alakulatot Tatabányán. Noha a pontszerzésre ezúttal kevés esélye van Mátrai Péter együttesének, nem léphet megilletődötten pályára. A Kecskemét bátor játékra készül, és igyekszik szorossá tenni a találkozót.
Az elmúlt hétvégén botlott a Kecskemét, a Szigetszentmiklós otthonában hiányzott a hírös harcosok játékából a higgadtság és az agresszivitás, így a házigazdák a vártnál simábban tudták otthon tartani a két pontot. Tóth Norbert legénysége a 11. fordulóban a BFKA-Balatonfüred ellen igyekszik kiköszörülni a csorbát.
A Gyerkőcök Közhasznú Alapítvány a „Köztéri Melódiák - Interaktív Koncert & Kvízjáték" elnevezésű programsorozat keretében jótékonysági koncertet szervezett a tűz martalékává vált Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye felsősófalvi gyülekezeti otthona újjáépítésének megsegítésére.
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség kifosztás bűntette, rongálás bűntette, valamint sorozatjelleggel elkövetett lopások miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki 2022 nyarán, Kiskunhalason kifosztott egy mozgásképtelen idős férfit, 7 másik sértettet pedig meglopott. (Fotó: pixabay)
2022. november 18. péntek a pályaválasztás jegyében telt a kecskeméti Béke Általános Iskolában.
A szaloncukor az adventi időszak hagyományos terméke. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körképe szerint egy magyar háztartás évente átlagosan 1 kilónyi szaloncukrot vásárol.