Ünnepelt a kadafalvi templom

Hetvenöt éves születésnapját ünnepli idén Kadafalva kápolnája. Az évfordulóról június 9-én szentmisével valamint egy márványtábla leleplezésével emlékezett meg a közösség.
.
 

Kada Elek emléknap: június 23.

Száz éve, 1913 júliusában hunyt el Kada Elek, Kecskemét egykori polgármestere, Kadafalva megalapítója. A neves közéleti személyiségről Kadafalva is méltó módon szeretne megemlékezni, így egy szobor állíttatását tervezi a részönkormányzat, amelyre június 23-án, vasárnap kerülhet sor ünnepélyes keretek között.

75 éves a kadafalvi kápolna

Hetvenöt éves születésnapját ünnepli idén Kadafalva kápolnája. Az évfordulót június 9-én szentmisével ünnepli meg a közösség.

Épül az új óvoda Kadafalván

Már dolgoznak a kivitelezők a Kadafalvi Óvoda építésén. Az intézmény egy teljesen új épületszárnyat kap majd, két vadonatúj csoportszobával, a régi épületrész pedig teljes egészében megújul.

Vetőburgonyát kaptak a rászorulók

Kadafalvi, Szarkás, Úrihegy és Felsőcsalános több családja is kapott abból a húsz tonna vetőburgonyából, amely a Vidékfejlesztési Minisztérium jóvoltából jutott Kecskemétre. Az adományból összesen háromszáz kecskeméti részesült, többségében külterületen élők.

Simábban megy a földutak karbantartása

Májustól a Városgazdasági Kft. végzi a földutak karbantartását. Erről az áprilisi közgyűlésen határoztak a kecskeméti képviselők, hogy a jövőben ne alvállalkozók, hanem a város saját cége végezze ezt a munkát. A tevékenységhez új munkagépek is vannak, amelyek egy nap több utcával is végeznek, és ha kell, többször is visszamennek egy útra.

 
 

Közeledik az iskolai beiratkozás

Április 8-án és 9-én kell beíratni általános iskolába azokat a gyermekeket, akik tankötelessé válnak, tehát 2006. június 1. és 2007. augusztus 31. között születtek és eleget tesznek az iskolaérettség kritériumainak. A gyermeket kötelező a körzetileg illetékes iskolába beíratni, ez alól csak a tagozatos illetve az egyházi vagy alapítványi iskolák jelenthetnek kivételt.

Kada Elek emlékére

Száz éve, 1913 júliusában hunyt el Kada Elek, Kecskemét egykori polgármestere, Kadafalva megalapítója. A neves közéleti személyiségről Kadafalva is méltó módon szeretne megemlékezni, így egy szobor állíttatását tervezi a részönkormányzat. A szobrot Angelo Minuti, olasz származású, Kecskeméten élő művész készíti, a tervezett szobor kicsinyített mása alább látható.

Tetőtöl talpig megújul a Kadafalvi Óvoda

Bruttó százhúszmillióból újulhat meg a kadafalvi óvoda az önkormányzat nyertes pályázatának köszönhetően. A vadonatúj csoportszobák mellett számos kiszolgáló helyiség és új parkolók létrehozása is szerepel a tervben. A munkálatok késő tavasszal kezdődhetnek és 2014 februárjáig kell befejeződniük.

Oldalak