Ökumenikus kápolna épült Kadafalván

A tulajdonosok régi álma vált valóra, amikor a kecskeméti Granada Hotel parkjában felépült az az ökumenikus kápolna, amelyet pünkösd hétfőn avattak fel. A szakrális helyet a legnagyobb történelmi egyházak képviselői áldották meg, illetve szentelték fel.

Bárdi Sándorné, a hotel tulajdonosa elmondta, hogy az alapvető szándékuk mindig az volt, hogy egy családbarát, a pihenni vágyó emberek számára is ideális szállodaként működjenek. Ugyanakkor az is régi vágyuk volt, hogy a családi rendezvények meghittségének növelése érdekében felépítsenek egy ökumenikus kápolnát. A város vezetésének képviseletében Mák Kornél alpolgármester méltatta a beruházást, kiemelve, hogy a kápolna nemcsak szakrális, hanem kulturális, és más közösségi rendezvényeknek is kiváló helyszíne lehet. A történelmi egyházak részéről Kis János evangélikus lelkész, Pál Ferenc református lelkész és Jeney Gábor római katolikus plébános áldotta meg, illetve szentelte fel az ökumenikus imahelyet. Kadafalván a katolikus kápolna is megújult, ugyanis részönkormányzati támogatással a teljes belső teret újra festették.